Nem hívott fel, amikor szerettem volna?

Nem küldött legalább három szerelmes üzenetet?

Nem dicsért meg, hogy milyen csinos vagyok?

Nem mondta azt, hogy nélkülem nincs értelme az életének?

És netalántán még jól is meri érezni magát akkor, amikor nem velem van?...

Mondd, miért a másiktól várom azt, hogy időről-időre megerősítsen abban, hogy „számítok”?

Abban, hogy érek valamit?

Hogy szeretni való vagyok?

Hiszen mindezt nélküle is éreznem kell! Mert amíg nem így van, ő sem fogja ezt tenni.

Amíg „megerősítések” nélkül nem tudok létezni, addig azokkal sem leszek képes a boldogságra.

Nem tehetem függővé saját magamat mások ítéletétől és hangulatától, mert ahogyan én magam „változom”, éppen úgy változnak ők is. Amíg mások szeretetéből táplálkozom, éhínségre ítélem saját magamat.

Szeretni csak úgy lehet, ha önmagam szeretetéből merítek erőt. Hiszen minden más csupán átmeneti, oly változékony akár az időjárás, s oly sok minden befolyásolja, hogy állandónak még távolról sem mondható.

Egyben lehetek csupán biztos: Önmagamban! S ennél több bizonyosság nem is kell ahhoz, hogy BOLDOG legyek!