Azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen az Élet egy fantasztikus dolog, és a maga nemében nagyon is egyszerűen élhető. Méghozzá azért, mert csupán egyetlen egy valakitől függ a milyensége: saját magamtól. Ha én úgy gondolom, hogy csuda szép, akkor olyan. Ám ha pokolnak érzem, akkor egészen biztos, hogy azzá is válik. Minden pillanata éppen olyan, ahogyan és amilyennek ÉN látom vagy gondolom.

Ez mérhetetlen HATALOM a kezemben, amit eddig nem is sejtettem. Olyan kincs, amit szerintem nagyon sokan a mai napig nem is remélnek! Kezembe adja a Boldogság – bár sajnos ugyanúgy a boldogtalanság – kulcsát is.  

Felszabadító érzés tudni, hogy valójában senkitől és semmitől nem függök, csakis önmagamtól. És éppen ezért megadja a bármikori változtatás lehetőségét, hiszen amíg másokat nem tudok megváltoztatni – bevallom, elég nehezen adtam fel ennek a lehetőségét is - addig magamat AKÁRMIKOR megváltoztathatom. Csupán rajtam múlik!

Magammal bármikor leülhetek megbeszélni a dolgokat.

Akadhatnak ugyan félreértések ebben az esetben is, de ha kellően nyitott vagyok, talán könnyebben tisztázhatom a félreértéseket önmagammal, mint ahogy tehetném azt egy másik emberrel. Hiszen időm az van. Ha úgy akarom, a nap 24 óráját magammal tölthetem. Még ha nem is érek rá, annyi a dolgom, akkor is kénytelen vagyok minden pillanatot önmagamnak ajándékozni, így nem nagyon nyílik lehetőségem a hárításra. Persze csak ha valóban AKAROM.

És miért ne tenném? Hát önmagam ellensége vagyok én? (Megjegyzem, megeshet. Túl hosszú ideig én is az voltam.) De ennek most már vége.

Az Élet szép, méghozzá azért, mert így akarom!

Én is szép vagyok. Azért, mert ezt akarom!

És tudod mit? Mások is gyönyörűek. Azért, mert annak akarom látni őket.

Talán múló állapot ez is, mint ahogyan minden folyamatosan változik, de a legfantasztikusabb dolog az egészben az, hogy még ez is CSAKIS EGYES EGYEDÜL RAJTAM MÚLIK!