Megborzongott a gyönyörűségtől, ahogyan a férfi finom kezei végigsimították hátának legapróbb pontját is. Még nem találkozott hasonlóval, aki ennyire mestere lett volna az érintésnek. Tökéletes mozdulatok a tökéletes időben, mintha csak angyali kezek vezetnék.

„Mit csinálok?” - fogta el hirtelen a kétség, miközben a vágy gyengéd nyögdécselések közepette tört utat magának testében. Már régóta ismerte a férfit, de soha nem gondolta volna, hogy egyszer ilyen helyzetben találja magát vele. Ismeretségük eddig csupán baráti volt, s most mégis itt fekszik szorosan mellette, és oly gyengéden érinti, mint addig talán még senki. Nem volt benne biztos, hogy helyesen cselekszik, mégsem tudott – és talán nem is akart - ellenállni a késztetésnek, amit a férfi mozdulatai váltottak ki benne.

Mindig is képtelen volt különválasztani az érzelmet a szexualitástól. Testiség szóba sem jöhetett anélkül, hogy érzelmei valódiak és mélyek lettek volna. S bár ebben a pillanatban talán mély érzésekről még nem beszélhetett, de jól tudta, csupán egy hajszál választja el mindattól, amitől a legjobban félt: hogy szerelmes lesz. Esze azt súgta: „Jól gondold meg mit teszel! Légy észnél! Még idő előtt fojtsd el azt, ami ha nem vigyázol, magával ragad és újra csak nem ereszt!”

Rossz és nem is olyan régi „emlékei” voltak a szerelemről. Nem viszonzott érzések, melyektől szabadulnia túl hosszú időbe telt. Kiszolgáltatottság, elesettség, a hiány kínzó érzése, melyek a tehetetlenség keserű ízével keveredtek. S ami addig oly nagy örömmel és büszkeséggel töltötte el, a szeretni és szeretve lenni érzése, most egyszeriben félelmetesnek és ijesztőnek tűnt számára. Nem akart újra kiszolgáltatottjává válni senkinek.  

„Igen, tudom!” – folytatta a belső párbeszédet, miközben bőrének minden egyes pólusa a férfi érintése után szomjazott. „De miért ne engedhetnék meg magamnak egy kis örömöt?” – érvelt bensőjében amellett, hogy tiszta szívvel adhassa át magát annak a pillanatnak, mely oly sok gyönyört tartogatott még számára. Nem tudott elszámolni önmagának azzal a ténnyel, hogy testet és lelket különválassza, szabadon szárnyalva az „itt és most” pillanatával. A semmiből tűnt elő minduntalan a gondolat: „De mi lesz ezután?”, hogy megpróbálja szertefoszlatni a varázst, mely a jelenből táplálkozott.

Feje a férfi mellkasán pihent, miközben ő lágyan simította végig kezeit csupasz karján, s vállán. Csendben feküdtek egymás mellett, hiszen nem volt szükség szavakra. Mozdulataik árulkodtak érzéseikről, melyekkel akkor még ők sem voltak tisztában. Vajon mit hoz ez az éjjel? Megváltozik valami, vagy e gyönyör élményével gazdagabban ugyan, de holnap folytatódik minden ott, ahol abbamaradt. Talán mindketten kíváncsiak lettek volna, mit gondol a másik, de mégsem kérdeztek. Nem akarták meggyalázni az intimitás pillanatait, melyek mindketten jól tudták, nagyon is ritka "madarak", így hát hagyták, történjen az, aminek történnie kell.

…

Egy utolsó gyengéd csókot lehelt a férfi szájára, mielőtt kilépett volna az ajtón. Maga sem tudta, hogyan érezzen. Furcsa és meglepő volt minden, akárcsak az együtt töltött éjszaka emléke. "És hogyan tovább?" – csengett fülébe a férfi pár perce feltett kérdése. Ki tudja!? Pillantásával kísérte végig a „barátot”, ahogyan lépteit lassan elnyelték a ház mélyülő lépcsőfokai.  

Folyt.köv:)