-        - Ma este? – kérdezte a férfi kacér mosollyal az arcán.

-        - Hánykor? – kérdezett vissza a lány miközben szíve a torkában dobogott.

-        - Munka után várlak a parkolóban – jelentette ki a férfi olyan határozottsággal, melynek nehéz

lett volna ellenállnia. De miért is tette volna, hiszen minden porcikájával kívánta őt. Testének rabja lett, mellyel ismeretlen területre tévedt. Most először fordult elő, hogy nem a lelke, de annál inkább a testi vágy irányította őt.

Késő délutánra járt már, amikor beléptek a már ismerős lakásba, mely kellemes füstszagot árasztott előző találkozásuk emlékét idézve a kandalló meleg tüzénél. A lány bár otthonosan mozgott, közel sem érezte magát otthon. Még mindig ott volt kettőjük között az a furcsa feszültség és zavarban lét, melyet egyelőre az együtt töltött intim pillanatok sem voltak képesek feloldani. Még nem. És éppen ez az, amitől olyan izgalmasan erotikus volt minden egyes mozdulat és pillantás, melyet egymásnak ajándékoztak. Mert ajándék volt mind, bár akkor ezt még egyikük sem sejthette.

A lány lassan sétált az erkélyhez, hogy kitárva annak hatalmas ajtaját friss levegőt engedjen a füsttől terhes helységbe. Kilépett a keskeny teraszra, mely túl sok mozgást nem engedett ugyan, de ahhoz éppen elég volt, hogy „Júliának” érezhesse magát Rómeó birodalmában. Ruhától csupasz vállait kellemesen meleg levegő simogatta, mely hasonlatos volt ahhoz, ahogyan a férfi finom kezei cirógatták őt. Nagyot szippantott a levegőbe, mintha csak a pillanatot akarná magába szívni, mint egyikét a „tökéletes pillanatoknak”, melyeknek jelenlétét egyre gyakrabban érezte mostanában. Az erkély alatt keskeny utcácska futott végig, melynek végéből halk zene szólt az éppen vendégeit csábítgató étteremből, melynek konyhája friss hal illatával árasztotta el az utcát és annak házait. Más számára talán zavaróan hatott volna mindez, de a lányban mégis kellemes érzéseket keltett, felidézve régóta dédelgetett álmát, hogy egy halászfalu kicsiny házikójában él, közel a tenger morajlásához. E gondolat mosolyt csalt az arcára, főleg amikor látta, hogy a férfi a teraszra kilépve dühösen szitkozódik a „szagok” miatt.

-        - Képzeld azt, hogy Görögországban vagyunk egy kis halászfaluban, ahol pár méterre hullámzik

tőlünk a tenger, és éppen halászok viszik az árujukat a piacra! – ölelte át a férfi derekát a lány nevetve, miközben finoman csókot lehelt az arcára.

-        - Ott talán elviselhetőbb lenne – válaszolta a férfi még mindig durcásan.

-        - De hiszen ez így jó, ahogy van – mondta a lány, és még őt saját magát is meglepte, hogy

mennyire így is érzi.

-        - Vacsorázzunk meg a teraszon! – tört ki belőle jókedvűen, és már szaladt is, hogy segítsen

kipakolni az ételeket, amit odafele sétálva vettek maguknak az egyik boltban.

Nemsokára a kicsiny erkély megtelt élettel, akárcsak az alatta lévő utca. Kartondobozból összerakott asztalka, rajta egy gyertyával és két pohár borral. Kevéske nyugalom, béke és „tisztaság” a rohanó, pezsgő és „szennyes” város közepén.

-        - Koccintsunk a tökéletes pillanatokra! – mondta a lány poharát felemelve, és a férfi szemébe

nézett. Ő viszonozta a pillantást, majd elgondolkodva nagyot kortyolt a testes vörösborból.

A nap lassan eltűnt az égboltról és helyét átvette a sárgásan világító hold, amikor még mindig odakinn ültek szorosan egymás mellett, és csak beszélgettek. Őszintén, tabuk nélkül nyíltak meg egymásnak, feltárva életük egymás előtt még ismeretlen részleteit is. A lány úgy érezte, a férfi végre bizalmába fogadta őt, ami jól tudta, nagy lépés lehet. Megható és jóleső érzés volt látnia a férfi oldottságát és azt a lelkesedést, ahogyan megosztotta élete nehéz, és talán nem büszkeségre okot adó pillanatait is.

Ahogyan fogytak a szavak úgy fogytak lassan a percek is, amelyek, mint gyorsan pergő homokóra szemcséi siettették az együtt töltött időt.

-       - Talán itt az ideje bemennünk – mondta a férfi, amikor látta a lány hidegtől reszkető csupasz

térdeit.

-       - Talán igen – felelte a lány, és már be is sietett, hogy bebújjon az ágy meleg paplanja alá.

A férfi még beizzította a tüzet a kandallóban, amely halvány vöröses színt kölcsönzött a szobának, mely aznap éjjel újra megtelt a tűzből áradó melegséggel, mely közel sem volt fogható ahhoz a forrósághoz, amely kettejük között égett azon az éjszakán is.   

Folyt.köv:)