"Segíts magadon és az élet is megsegít" - tartja a mondás. 

Ha szeretnél elérni egy magad elé kitűzött célt, akkor azért (bármilyen kényelmetlen is) tenned kell. Legalább annyit, hogy elindulsz felé. S ha már rajta vagy az úton, és valóban kitartasz az álmod mellett, akkor, de csakis akkor, bizony megérkezik a segítség is. 

Hát részben ezért indítom el ezt a blogot: hogy elinduljak az úton, amihez bízom benne, hogy idővel megkapom azt a bizonyos segítséget is. Ez az út pedig nem más, mint az írás.
Író szeretnék lenni. És ehhez - ahogy azt egy nagyon kedves író barátom mondta - egy dolog elengedhetetlen: az, hogy írjak.  És még egy fontos feltétel: az őszinteség. Ne féljek felvállalni önmagamat mások előtt, még akkor sem, ha bizony eltérő véleményen vagyunk, és netalántán nem értenek velem egyet. Mert bármilyen nehéz is elfogadni, de nem felelhetek meg mindenkinek.

Bevallom, ezt valóban nehéz elfogadnom. Mindig is törekedtem arra, hogy ne bántsak meg másokat, és még véletlenül se mondhassanak rám rosszat. És mégis megteszik. S bár amennyire csak lehet kerülöm a konfliktusokat, mégis úton útfélen beléjük botlom. Hát mi ez, ha nem "jel"?! Jelzés arra, hogy végre meg kell tanulnom elfogadni önmagam, méghozzá úgy, ahogy vagyok! 

Meg kell tanulnom felvállalni a véleményemet, és ha kell kiállni mellette. 

Meg kell tanulnom azzá válni, aki valójában vagyok, hogy ha már úgysem szerethet mindenki, legalább az, aki tényleg szeret, igazán engem kapjon.
S miről is írhatnék hitelesebben, mint saját magamról?! Elindulok most a cél felé, amely maga lesz az önmegismerés útja. Leírni mindazt, amit gondolok, s érzek, ami számomra fontos vagy amiről úgy gondolom, csupán hazugság. Leírni azt, ami megérint, örömet okoz vagy éppen elszomorít, azaz Önmagamat adni...
Ez most a "feladatom".